Összefoglalót néztem. Az alapján a meccs első felében nem hagytuk kb levegőhöz jutni se a Stars-t, aztán jött a 3. harmad és hátul, amit csak lehetett, elcsesztünk. Nem tudom mi a franc van a védelemmel, de valami nagyon nem okés. Tavaly a legkevesebb gólt kaptuk, most meg olyan alapvető hibákat ejtünk, ami miatt előkészítőben nagyon lecseszik az embert. Hozzáteszem mindezt úgy, hogy a védelmünk körülbelül nem változott semmit se tavalyhoz képest, talán Bieksa lett még szarabb, de ennyi. Péntek hajnalban Bruins. Ellenük mostanában jól ment. Itt az esély javítani.
Edit: még egy gondolat. Tudom, hogy Gibsonnak első éve starter-ként, de én egyre kevésbé hiszek abban, hogy alkalmas erre a feladatra. Nagyszerű reflexei vannak, de olyan könnyen kijön alapállásból vagy elveszti a korongot, hogy az elfogadhatatlan. És ha ezek megtörténnek, akkor marad az a taktika, hogy a földön fekve csúszik-mászik, hóangyalkát csinál, és ezzel totál sebezhető.
És akkor a csapat holnap hajnalban megkezdi a 6 meccses idegenbeli túráját. Nagyon fontos lenne minimum 6 pontot elhozni a megszerezhető 12-ből. Egy pocsék széria keményen meg tudná nehezíteni a dolgunkat a későbbiekben a PO hajrára. Vannak is aggályaim, mert eddig finoman szólva nem villogtunk idegenben.
Az első harmadot végignéztem meg a másodiknak a felét. Azok alapján, amit én ott láttam egyértelmű dominancia volt a részünkről. Csak PP-ben tudtak komolyabb helyzeteket kialakítani. Az első sor most elég összeszedett volt, nem halt meg a játék egyfolytában, amikor Perry a koronghoz ért.
Ami még nagyon imponáló volt nekem az, hogy ezt a meccset gyakorlatilag a depth scoring-gal nyertünk meg, és ilyen nekünk korábban nem igazán volt ugyebár.
Nagy elvárásaim továbbra sincsenek ettől a szezontól, de ilyen játékkal PO-ra bőven jók lehetünk.
Ezt a bunyót meg csak most láttam. Imádom Cramarossát. Nagyon hiányzott már valaki (Perryn kívül), aki így tudja bosszantani az ellenfelet és mellé verekedni is tud (Perry azt nem tud). Mindemellett hatalmas szíve van és mindig kihajtja magát a pályán.
Utolsó perceket láttam a meccsből, onnan csak annyit érzékeltem, hogy csücskös a vége, valamint, hogy Bieksa alkalmatlan akármire is. Ha Stoner visszajön nálam Bieksa megy a press box-ba vagy ahova akar és Theodore marad.
Amit nagyon tudok értékelni, hogy a 4. sor megint vállalható játékidőt kapott. Ég és föld a helyzet a szezon elejihez képest, de ez akár a 3. sorról is elmondható.
Rakell is góllal tért vissza, nem hittem volna még 2 éve, hogy ennyire fontos lesz ő nekünk.
A védelmet kéne még valahogy rendbe rakni. A 2. bekapott gólunk is teljesen elkerülhető lett volna, ha mindenki a dolgát teszi.
Fontos két pont volt ez egyébként, ismét a Pacific élén vagyunk. Nem könnyű a Pacific, folyamatosan változik itt az első hely birtokosa. Az mellesleg továbbra is vicc, hogy Nyugatról most csak a Hawks és a Blues férne be Keleten a vonal fölé.
Váó, váó, váó! Micsoda come back! Álmomban nem gondoltam volna a második harmad után, hogy itt még nyerhetünk. Perry a gólja után egyből elkezdett motiváltan játszani. Tényleg úgy kellett ez neki, mint egy falat kenyér. A 3 vs 3 elleni OT-t szépen elcsaltuk, de nem is baj. Ha az nem megy, jó lesz a 4 vs 4 ellen is. A szezonban most először láttam életképesnek a 4. sorunkat. Felőlem ez így maradhatna is, ha tudják hosszútávon ezt a teljesítményt hozni. Védelemmel voltak gondok, nem is kevés és külön öröm számomra, hogy végre RC is észrevette, hogy Bieksa mekkora egy fogalmatlan csőd és a 3. harmad végén nem játszatta, valamint a védők közül neki lett a legkevesebb jégideje. Esetleg, ha a Sharks ellen még egy press box-ba száműzéssel kiegészítené, akkor követelném, hogy ő nyerje a Jack Adams Trophy-t is. Kase-nak meg nagyon finom kezei vannak.
Perry is... Ilyen borzalmasnak szerintem még nem láttam, mint amit az utóbbi időben mutat. És nem is az a gond, hogy sok helyzetet kihagy, hanem el se jut addig és mindig meghal a játék, ha a korong hozzákerül.
Edit: de legalább még mindig csinál szórakoztató dolgokat. Ismét Canes játékostól lopott egy ütőt.
Nagyon fájdalmas ez a meccs. Amint feljövünk 1 gólra, ajándékozunk nekik egyet és kezdődhet újból az egész. Kezdek egyre inkább arra jutni, hogy nekünk a cup window tavaly bezárult, de inkább tavalyelőtt. Most egy olyan csapattá amortizálódtunk, ami vagy be fog férni a PO-ba vagy nem, de az hogy ott még egy run-ra jó legyen, azt teljesen kizártnak tartom. Őszintén bízok benne, hogy GMBM tartani fogja magát az ígéretéhez és csinál egy takarítást, ha eredménytelen lesz a szezon.
Vicc... Az akasztást Kase ellen nem méltányolták a bírók (ráadásul nem is voltak messze az esettől), Garbuttot fél percre küldik ki úgy, hogy nem a Canes védő rásegített rendesen a szabálytalanság végrehajtásában.
Azt nem írtam korábban, de a múlt héten Steel túlélt egy keretszűkítést a kanadai csapattal a WJC-re. Még lesz egy, de nem látom, hogy az idei teljesítménye alapján miért ne kerülne be a végleges keretbe is.
Ma éjjel az USA szűkítette a keretét 27 főre, amibe Troy Terry fért be tőlünk. Rajtuk kívül még Nattinent és Larssont gondolom, hogy lesznek
Nem tudom, hogy a kor miatt van-e vagy amiatt, hogy mindent megnyert és motiválatlanná vált, de Perryt is egyre nehezebb már minőségi power forward-nak nevezni.
Egyszerűen nem tudom, hogy hova soroljam magunkat. Először elverjük a liga elsőt egy 3-as winning streak alatt, utána egy papíron nem túl erős Flames-től kapunk egy 8-ast. A korábbi dicséretemet RC felé meg kezdem visszavonni. Ő is hibás lehet abban, hogy a csapat nem bír kiegyensúlyozott lenni.
Kase tényleg nagyon ügyes. Érzésem szerint azzal, hogy ő is játszik, a bottom 6 problémái valamelyest megoldódtak. Vermette-tel és Ritchie-vel teljesen rendben vannak. Meg merem kockáztatni, sokszor veszélyesebben játszanak, mint az első sor, amiben azért Perrynek nagy szerepe van. És ha már Perry. Tényleg kíváncsi vagyok, mi lehet vele. De borzalmasan fájó volt látni, hogy az utolsó harmadban is egy szabad korongért versenyzett valamelyik Nucks játékossal és semmi igyekezetet nem láttam rajta. Lehet nevelési célzattal le kéne küldeni valamelyik alsóbb sorba vagy kiültetni a press box-ba 1-2 meccsre, mert ez tőle bántóan kevés.
Utolsó harmadba belepillantottam. Perryt fáj ennyire rosszul látni. Én nem tudom, hogy mi van vele, de szerintem semmi se indokolja, hogy egy 30+ gólos szezon után, úgy visszaessen, hogy jelenleg a 10 találatban is kételkedek.
Shaw pityergése viszont nagyon tetszett. Kis büdös parasztnak nem tetszik, ha ráfújják a jogos kiállítást.
Thornton, Beauchemin, Kunitz, Miller. Ők azok, akik még papíron aktívak abból a csapatból. Az meg szerintem lassan kezd túlzás lenni, hogy az ikrek is komolyabb szinten csinálják.
Amúgy elnézve Rakellt, szép csendben egy igazi top 6 csatárrá fejlődött, aminek végtelenül örülök. Egyelőre nagyon nagy fogás az új szerződésével. Annak meg külön örülök, hogy az utóbbi évek egyik leggyengébb draftján (2011-es) sikerült behúznunk. Utólag visszagondolva kifejezetten vicces, hogy a 22. pick-ünket elcseréltük a 30.-ra és a 39.-re a Leafs-szel, nekik így lett egy Biggs, aki az NHL közelébe se szagolt (Burke ostoba draft stratégiája), nekünk meg egy Rakell és egy Gibson (bár én Gibsonnál kételkedek, hogy az lesz belőle, amit jósoltak).
Utolsó harmadba belenéztem, de akkor már csak az eredményt akartuk tartani.
Amúgy vicces, mert RC-nél Bieksa még ezzel is jó 20+ percekre meccsenként. Őszintén nem tudom, hogy mi kéne ahhoz, hogy legalább egy meccsre a press box-ban lássuk, nem pedig a padon. Nagyon remélem, hogy a szezon végén kivásároljuk és a borzalmas szerződése miatt nem őt fogjuk bevédeni.
A papíron első sor tragédia. Rakell még próbálkozott, de Getzlaf is meg Perry is nagy 0. Egyértelműen Keslerék voltak a legveszélyesebbek. Sajnos Silfverbergnek nem volt szerencséje és két vasat is lőtt. Ez Ritchie-Vermette-Kase trió viszont kifejezetten tetszetős. Kase kezdi nálam beverekedni magát a csapatba. Technikás, gyors és ütközik is. Nem sokára a (szabályos) gól is összejön neki remélhetőleg.
A védelem ma erőteljesen gyengélkedett. Lindholmnak voltak jó cseréi és Vatanen is mutatott némi életjelet, de ennyi. Theodore tavalyhoz képest csalódás.
Viccesek megint a bírók. Nem adják meg a gólt, mert szerint kézzel ütött be, holott a visszajátszásból látszódik, hogy a kezéről még a lábára pattant. Amúgy én se adtam volna meg, mert szerintem volt kicking motion.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.